2011. május 29., vasárnap

Próba meggy

Hát mi megpróbáltuk, de nem megy. Nem igazán mondhatnám, hogy bevált az "ifaszelepes" fej. Természetesen, az egész nem volt egy biztos pont a motorban, de én mindenesetre bizakodó voltam.Addig a pontig, míg Zj-vel karbi állítgatáskor nem mértünk végnyomást. Ugyanis az 1es-2es hengerben 4 barral több volt, mint a 3as-4es ben. Ahhoz képest viszont kifejezetten jól ment a vas. Meg is beszéltem Papával, hogy amint végzek az egyetemmel és úgy jön ki a lépés, szétborítjuk, mert ez így nem állapot. Mivel sikeresen elbuktam a vizsgás tárgyakat, így ez az időpont elég hamar eljöhetett, így a hétvégén le is mentem Pécsre. :)
Kezdtünk egy kompresszióméréssel, az eredmény hasonlóképpen alakult, ahogy az aznapi hangulatom is. Elkezdtük lebontogatni a dolgokat, szívócsonk leszedésekor, már fura jelenség fogadott, a 3as henger szívócsatornája tele volt olajpárlat-féleséggel..az a szelep tuti nem zárt rendesen.Azért, a biztonság kedvéért kimértük a tengelyt is még egyszer minden szelepnél, de szerencsére azzal nem volt hiba.Tehát nincs mese, le kell szedni a hengerfejet. Ezen a ponton kezdődött a horror része a dolognak, ugyanis leszedés után észrevettük, hogy több henger égésterébe bejutott valami, ami aztán összevissza alkotott járás közben, szanaszét karistolva az útjába kerülő dolgokat. Remek.
Sokat poénkodtunk még összerakáskor, hogy pl "az az anya hol van innen az asztalról? Jaa bedobtam az égéstérbe, hogy biztosan meglegyen." Na akkor még nem gondoltam komolyan a dolgot :) De ez önmagában, annyira azért nem lenne vészes, ellenben jött a második dolog, amikor is felöntöttük benzinnel az égéstereket. Mily meglepő, a 3as 4 es hengernél a szívócsatornán valami csordogál. Egy biztos, a kompresszió veszteség oka már megvan.De vajon miért nem zár az a két szelep.. hát bevittük a fejet, szelepek ki, és hát mint kiderült a szelepvezetőt oldalirányba oválisra alakította, ez az aprócska súlyú szelep. Valószínűleg, mikor hegeszteni kellett a 3as hengernél a járatot, a hő hatására meglágyulhatott, de lehet csak simán nem bírta el a 6000es fordulaton lengedező 10kilós szelepet. Ekkor még úgy voltam, hogy a fene vigye el, lehet vezetőket cserélni, na de most már mindegy, legalább megvan a hibaforrás. Azután, jött az, hogy azért szedjük ki az összes szelepet. Mint kiderült, az 1es hengerben levő szelep tányérrészének a tetejéből pár aprócska darab levált, ami aztán szintén alkotott az égéstérben...ilyet még életemben nem láttam, de Papa sem. Tehát ez a szelep kuka, itt kezdtem már lassan véresre vakarni a nyakam, ugyanis, most honnan szedek ilyen szelepet? De a történetnek még nincs vége. További vizsgálatok során kiderült, hogy a 4 szelepfészekből, az a három, amit Zalaegerszegen tettek bele, kimozdult. De olyan szinten, hogy a körmöm majdnem befér. Na ezen a ponton, már csak pár cafat maradt a nyakamból. Összefoglalván: 8db vezető csere és szimmering csere, szerezni kell egy ilyen szelepet, és mind a 4et lekönnyíttetni, kell három új szelepfészek és újra be kell rakatni, majd becsiszolni a szelepeket egy érintősík és "máris" szaladhat a kisautó. Nos, ha az anyagi vonzatát nem is nézem, időben legutóbb, egy darab szelepfészket 2-3hét alatt szenvedtek be a kacsónál, mert tény és való, nem egy egyszerű mutatvány, ugyanis a kipufogó és szívószelep fészkek között lényegében nincs anyag. Ha a pénzügyi vonzatát nézem, ez kb még egyszer a hengerfej árát jelentené és ki tudja, hogy beválik-e.Szóval én csak ott ültem összezuhanva így Papa közbeszólt, mielőtt teljesen levakarom a fejem a helyéről és előállt egy tervvel. Fel kell dobni a kis szelepes fejet, belerakni egy felicia belsőt, új tömítések, lesíkolni a blokkot és kész. A hengerfej már nagyjából kész, eredetileg pont tartaléknak kezdte el Papa, nem volt túl bizakodó a nagy szelepest illetően...lényegében egy széria szelepes favorit fej, 31 környékéről induló kúpos szívójáratokkal, 2mm síkkal, polírozott égéstérrel és szelepekkel, átrakjuk az erős szeleprugókat, plusz még ki is alététezzük, biztos ami biztos.Szóval jelenleg így állunk, "motor ki" ahogy Kese barátom mondaná, és hát kicsit szolidabb, de valószínűleg megbízhatóbb motor-configot állítunk össze. Meg hát az is biztos, hogy többet Zalaegerszegről nem vásárolok hengerfejet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése